fogyókúra, alakformálás, edzés, fitness

Az életmódváltás sötét titka

Mint minden dolognak, az életmódváltásnak is van egy „sötét” oldala. Ha szoktad olvasni az írásaimat és a tanácsaimat, akkor bizonyára foglalkoztat az életmódváltás gondolata. Ahogy megszokhattad már tőlem, ezúttal sem hallgatom el a dolog titkos árnyoldalát.

Hogy miért kell erről beszélni? Azért, mert a kudarchoz a nem reális célkitűzéseken és a valóságtól elrugaszkodott vagy téves ismeretekből táplálkozó elvárásokon keresztül vezet a leggyorsabb út. Márpedig ezt az utat érdemes messziről elkerülni.

A minap az egyik alakváltóm, Ildikó kérdezett a programban valamit, ami szöget ütött a fejembe. Úgy gondolom, a választ érdemes lehet neked is végiggondolnod, mielőtt bármiféle radikális változtatást szeretnél bevezetni az életedbe. Ildikó már hat hónapja van a programban, és természetesen a következetes munka révén az eredmény sem maradt el: 16 kg-ot fogyott, miközben a dereka 15, a csípője pedig 16cm-rel karcsúsodott. De karácsonykor természetesen ő is „megbicsaklott”, mint mi mindnyájan (hozzáteszem én is), hiszen mégiscsak emberek vagyunk. Utána ezt írta nekem (íme a legfontosabb rész a leveléből):

[…] Nagyon edzetlenül kezdtem a programba, először az otthoni alapozóval kezdtem, majd áttértem az alapozó zsírégetőre, amit 3x csináltam végig és csak utána tértem át a haladó zsírégetőre. Eddig szépen fogytam (16 kg-nál tartok, még van 5kg), tartottam az általam betervezett ütemet, de az igazat megvallva nagyon félek a hízástól. A karácsony után is időbe telt, mire sikerült rendezni a soraimat, pedig az csak pár nap volt. 1 kg-t híztam és 2 hét alatt dolgoztam le. Félek a hosszabb idő rosszabb lesz. Várom a javaslatod, tanácsod ez ügyben. […]

Éreztél már hasonlót? Féltél már valaha az elért eredmény elveszítésétől? Karácsonykor, amikor eleresztette magát, akkor egy kilót hízott, és heti fél kilós fogyással számolva azt pontosan két hét alatt adta le. De mi lesz, ha hosszabb ideig áll le? És itt az igazi kérdés.

Az alakváltóim már tudják, mi a dörgés, hiszen komoly „képzést” kaptak életmódváltás ügyben. De sokan úgy állnak hozzá a fogyáshoz, mint egy matekfeladathoz. Ha megvan a megoldás (azaz elérted a célodat), akkor le lehet tenni a ceruzát és ki lehet sétálni a teremből. Hát nem lehet. Ez az életmódváltás sötét titka. Nincs olyan, hogy csinálom, amíg le nem fogyok, és utána visszatérek a régi életemhez. Vagy rajta vagy a hajón, vagy nem. A köztes állapot nincs. Mivel a régi étkezési és mozgási szokásaid vezettek oda, hogy nem vagy elégedett a fizikumoddal, ezért ha leszállsz a hajóról, csak azt a fizikumodat kaphatod vissza, amivel eleve elégedetlen voltál.

Ezért az egyetlen igazi kérdés számodra csak ez: fel akarsz-e szállni a hajóra tudva, hogy többé nem szállhatsz le onnan. Mert ha leszállsz, minden eredményed, amiért addig keményen megdolgoztál a semmibe vész. Gondold ezt végig, mielőtt belevágsz!

Ahogy a levelemben említettem, mivel a múltkor a technika ördöge megviccelt minket (sok levéllel és néhány nem működő linkkel), ezért tudom, hogy bár beígértem, végül mégsem biztos, hogy tudtál jelentkezni az Alakváltó Programra. Minthogy a hiba a mi oldalunkon volt, úgy tartom fairnek, ha most ismét megnyitom a kapukat. Még egyszer elnézést a kellemetlenségért.

Tehát, ha úgy érzed, hogy szeretnél felszállni az életmódváltás hajójára és szeretnéd, hogy én legyek a hajón a kapitány, akkor itt jelentkezhetsz az Alakváltó programra. Szigorúan a jövő hét végéig!

KATT IDE: Szeretnék felszállni az életmódváltás hajójára!

 

Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester

 

Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.

29 hozzászólás

  1. Teljesen igaz a cikked. Az alakváltás, ha nem jár életmód és táplálkozás-váltással, eleve kudarcra van ítélve. Én most fogytam 20 kg-t. Nincs jojó effektus. Túléltem a karácsonyi ünnepeket is gond nélkül! Mozgás az élet. Ez nem vita tárgya, de a mai élelmiszeripar, már annyi jóízű szemetet gyárt, hogy Aki azt nem kerüli, menthetetlen. Tegnapelőtt került fel rólam a cikk, fényképpel, laborleletekkel, orvosi kezelőlapokkal alátámasztva a honlapunkra. “Karcsúsodjon velünk” a cikk címe, velem kezdődik (legalábbis ma 22:55-kor így van). Nem kommentálom, ha van időd olvasd el. Nem konkurencia Neked, viszont sokat segíthet a munkádban. Valaha élsportoló voltam (szabadfogású birkózó – 33 évvel ezelőtt – ez már történelem). Gratulálok az őszinteségedhez és a munkádhoz! Péter

  2. Nehezen kezdtem el írni, végülis 65 évesen sok tapasztalattal rendelkezem,de mivel sokat tanultam tőled, kötelességem pár szót írnom. Az élet egy nagy éa igazságtalan üzletté sivárodott számomra. Tudod miért van weblapom, azért hogy meggyógyuljak a 32 féle betegségemből, és tudod miért nem gyógyulok meg
    mert bet2eg2esen tulsúlyos vagyok. Téged értettelek, és követtelek, de ugye lejött a fizetés perce, hát nekem csak a hétköznapokra jut, ugyhogy itt leis álltam az akkor ért stressz feladatta velem a további munkát, visszaahiztam a már leadott20kg helyett 25 kg ot. Nehogy azt hidd nem ismertel a jo-jo efektust, vagy nem számítottam rá. Csak tul naivan azelején elhittem hogy nem kell fizetni, hát fiettem az egészségemmel, de nem tudom meddig még, hát most itt sátálok a futópadomon, mert azért nem adom fel.
    Köszönöm hogy megkerestél :áté Lástó

    • Ildikó (EdzésMester)

      @ Máté László

      Az ingyenes program alapján is nyugodtan elkezdheted a munkát. Ehhez elég információt kaptál tőlem. Rengetegen vannak, akiknek így sikerült. A fizetős alakváltó program nyilván azoknak van, akik szeretnék, ha a munka legnagyobb részét átvállalnám, pontosan megmondanám, hogy mit, mikor és hogyan csináljanak, milyen étkezési tervet kövessenek, hogyan, stb., és mindemellett rendelkezésükre állok tanácsokat, valamint a személyi edzői tapasztalataimat is latba vetve a haladásukért. Sok sikert!

  3. Baranyi András /

    Én valójában nem voltam soha kimondottan kövér, de 2011. aug. 1-ig elég sokat ittam (alkohol). Ami nagyon zavart, hogy a hasam lett elég nagy (úszógumi jelleg). Már évek óta járok fürdőbe a városomban, ahol lehet úszni is. De amíg ittam, sohase volt energiám egy-két hossznál többet úszni. Hamar szomjas lettem, és “kifáradva” már mentem is sört inni.
    Lehet, hogy sokan nem hiszik el, de így van: Telejsen önerőből hagytam abba az ivást. Mivel azonnal – egyik napról a másikra történt, eleinte nagyon megviseltek az elvonási tünetek. ( szédelgés, nagyon rossz közérzet, vérnyomás-ingadozás, világ-fájdalom…) De döntöttem, és én szeretem az elhatározásaimat betartani. Ahogy telt az idő, a rossz tünetek enyhültek, majd teljesen el is múltak.
    Kezdtem teljesen másképp látni a világot, és határozottan jó lett az általános közérzetem is.
    Ildikó edzésprogramját nem vettem meg, illetve nem is volt szándékomban. Úgy gondoltam, magam is képes vagyok annyit mozogni, amennyi szükséges a hasam eltüntetéséhez, és egy kis erősödéshez. ( 60 éves vagyok).
    Az uszodában azon kaptam magamat, hogy egyre töbet és többet kívánok úszni. Otthon csak úgy a magam feje után tornagyakorlatokat végeztem. Viszont egyre kevesebbet kívántam enni.
    Viszont tudatosan válogatom össze a kajákat, hogy mindig legyen benne változatosan vitamin, ásványi anyag, szóval minden, ami kell.
    Szóval, tavaly aug. 1-én még 74 kiló voltam, ma – 2012. február elején 63 kg.
    A magasságom 166 cm, átlagos testalkatú vagyok, nem vagyok izmos.
    Egyébként nem dohányzom ( azt is egyből hagytam abba több minht 15 éve…).
    Jól érzem magam a bőrömben. Az alkohol már teljesen hidegen hagy. Pedig naponta ugyanúgy járok kocsmába, csak mindössze kávét, üdítőt iszok…
    A hasam teljesen lement, de viszont nem lettem izmos, én már nem is akarok izmos lenni. Jó nekem így.
    Ildikó leveleit el szoktam olvasni, de csak most reagáltam rá először. Köszönöm, ha elolvassátok. Nekem egyedül is sikerült, edzés-program nélkül… (vagyis, a saját programom alapján).
    Üdvözlettel: András

  4. Tamás /

    Érdekes dolog ez…
    3 éve kezdtem az teljes életmódváltást, amit a mai napig folytatok. 3 év alatt 15 kilót fogytam, ha a konkrét számokat nézem a mérlegen, és kb még 5 kilót alakítottam át izommá :) 174cm vagyok, jelenleg 110kg, 125-ről indultam. Nekem minden kihagyás (4-6 hét), fogyással járt. Most az utolsó, nekem is karácsony előtt, abbahagytam, nem jártam. Amikor abbahagyom, minden ismerősöm két hét után kérdezgeti, hogy mitől fogytam le :) 3 kilót fogytam, két hete kezdtem újra, gyakorlatilag két hét alatt visszajött. Nyilván ez izom, de rövid kihagyásokkal, nekem pont az ellenkezője történik, mint a példában.
    Jelenleg heti 4-5 alkalommal(inkább 5), 1,5 óra intenzív mozgást végzek, heti 1-2 szaunával.
    Még 10 kg mínusz a cél eléréséig, de tudom, hogy el fogom érni. Az sem érdekel, ha még két évig fog tartani…

    • Ildikó (EdzésMester)

      Ennek megvan a maga élettani oka, és egy jó tervben az ilyen pihenőidők bele vannak építve (ennek okairól és fontosságáról már írtam korábban). :) Ha az ember tartja az étkezési tervét, és úgy hagyja abba az edzést, a fogyás még néhány hétig folytatódhat. De ha hirtelen az étkezésedben jelentkezik a kalóriatöbblet, már néhány nap után megállhat a fogyás, és hízásnak indulhat az ember. Általában karácsonykor ez utóbbi szokott lenni. Vélhetőleg innen a különbség.

  5. Barbi /

    Tudom, pont ezért nem kezdem el. Örökké nem szeretném ezt csinálni.

    • Ildikó (EdzésMester)

      @ Barbi

      Pedig nem olyan szörnyű, hogy “örökké” mozgatnod kell a testedet és ésszerűen étkezni. :-) A testünk mozgásra van kitalálva, nem arra, hogy üljön egész nap és sorvadjon. Az elmének pedig valójában mindegy, hogy egy szokás jó vagy rossz, mindkettőhöz egyformán ragaszkodik. Ezért is érdemes jó szokásokat felvenni rosszak helyett. Ha pedig már rossz szokásokat vettünk fel, energiába igazából csak addig kerül a dolog, amíg átalakítod jó szokássá. Utána már ez az életmód is csak szokás kérdése lesz, csak ez a szokás életed végéig jobb közérzetet, több energiát és nagyobb egészséget ad. Ha így gondolsz rá, akkor gyakorlatilag amit “örökké nem szeretnél csinálni” az gyakorlatilag az ésszerű, egészséges életvitel. Gondolj csak bele.

  6. Molnár Ferenc /

    Tök jó csaj vagy ,remélem szabad vagy,bejősz nekem!

  7. Köszönjük Ildikó! Ezt most mindenre értettem! A programodra, a leveleidre, a tanácsaidra, a lelkesítő soraidra, a tapasztalataid átadására, az önzetlenségedre! Nagyon sok embernek voltál és vagy a segítségére, ebben biztos vagyok! Nagy kár is lett volna ezt a tudást és hasznos információ-tengert csak egy szűk kis körben érvényesülni hagyni! Nagy szüksége van az embereknek manapság jóindulatú ösztönzésekre az életmódjuk megváltoztatásával kapcsolatban. Sokat tanulunk Tőled, főleg kitartást és elszántságot, ami valljuk be, sokunkból hiányzik. Szeretünk Téged! Isten áldása legyen a további munkádon és minden tevékenységeden!!! Zsuzsa

  8. LUALAJ /

    Szia Ildikó!

    Régóta olvasom a cikkeidet, melyet hozzám is eljuttatsz, de még nem szóltam hozzá, viszont most megteszem. Van amivel egyetértek és van amivel nem!
    Hogy honnan is tudom, onnan ,hogy egész életemben vigyáztam a súlyomra és eddig azt lehet mondani sikeresen. Mindenféle tipirozás nélkül, szép nőnek mondhattam és mondhatom magam, persze mindíg az adott kornak megfelelően. Azoban nálam mai is legalább egy 20 évvel, van amikor 30-al is fiatalabbnak mondanak. A koromat a végén mondom meg, most nem.

    Amiről ti beszélek széle hossza, azt én már 20 éves korom óta csinálom, részben, mert sok szépségversenyt nyerem és sok helyen, hiú vagyok, de egészségesen – viszont keményen – de gondolom, ha nem így tennék nem néznék ki úgy ahogy most. A munkám is megkövetelte a napra kész kinézetet, rengeteg bált és egyebet, divatbemutatókat rendeztem, szerveztem és magam is modellkedtem. Talán csak pár éve nem, mert más lehetőségek vannak, de ezt nem kell mondanom.

    Te arról “okitasz”, hogy életmódváltás, én azt mondom,hogy első perctől kezdve úgy kell élni, hogy ne edd túl magad, és ne egyél nehéz ételeket, került a kávét, az alkoholt, és cigarettát. Kávéra nincs szükség, minek, a cigaretta, tönkreszteszi a bőrödet, büdös leszel és egészségtelen ez tény, az alkohol alkalmanként – könnyű – megengedhető, de nagy mennyiségen minek, és akkor itt vannak az drogok stb. amit csak kipróbálnak. Igen, de ennek kártékony hatása később érezhető.

    Én világ életemben diétásan étkeztem. Hogy mit is jelent ez? Könnyű, főzelékek, levesek, saláták és tészták. Nem szeretem a húst. Nem vagyok vega, de egyszerűen nem kedvelem. Akkor eszem ha jól esik. A nehéz ételeket kerülöm, mert nem ízlik. A baj pl. nálam az édességnél van, ott sem a krémes, de sajnos imádom. Én pl. ott csúszom el.

    Azt azért tedd hozzá, hogy egy életen át és egy idő útán, nem lehet folyton feszített sportot űzni. Akkor mást kellene csinálni. Szeretem a mozgást, és nagyon is az vagyok, de nem szállok gépre. Imádok gyalogolni, utálok funti – bár simán tudnék – de unalmas, és utálom ha rázza a testem. Viszont 10 óra aktív gyaloglást meg sem kottyan, ezzel már sok embernek okoztam meglepetést. No akkor legyen a korom 60 év.

    Imádok viszont táncolni. Ami alakformáló és mozgást igénylő. Most karácsonykor én szedtem fel sajnos 2 kg. De előtte már volt két kiló felesleg, úgy, hogy sajnos most 51 kg. vagyok.

    Arról nem beszéltél, hogy bizonyos koron túl hamarabb feljön, és sokkal nehezebben megy le.

    Itt azonban nem csinálhatsz állandóan nehéz programokat. Uakkor csinos és kívánatos akarsz maradni. Én szeretem a cica nacit stb.

    Tehát a barátnőimtől tudom, akik szintén hasonló kaliber, hogy ma már örülnek, ha 1 hónap alatt lejön 40 dk. Erre is gondolnod kell.

    Ez a korosztály is szeretne jól kinézni, de folyton a sportot erőlteted, ami jó, de sokszor odavezet, hogy szálkásít és már olyan vagy, mint egy pasi.

    A lényeg, én soha nem vittem túlzása a sportot, mert a nőnek ne az legyen folyton a fejében, hogy ma még nem csaptam szét a gyúrógépet stb. Ki tudja, hogy a szerek, amit használtok, – mert tudom, hiszen a csajok lejárnak nálunk is a családban – de később milyen formán üt vissza. Nőkről beszélünk, és óvatos lennék, de a Ti dolgotok. Más a nő teherbírása is ilyen téren. A fiatal csajszik között sem mindenki abszolút egészséges.
    Amire figyelj oda, az az étkezés. Könnyű legyen és ízletes. Én azt sem mondom, hogy odafigyeltem rá. Akkor eszem, ha éhes vagyok, máskülönben nem nassolok.

    Abban egyetértek Veled,hogy ha elkezdesz egy normális életformát megvalósítani, akkor nem kell visszatérni, az esti pörkölt fogyasztásához, mert akkor biztos, hogy hamar visszaszeded azt amiért keményen megdolgoztál. Megmarad az álmaid súlya, de egy életen át kell érte tenni.

    Jóhír, hogyha csinálod egy-két évig és van kitartásod, akkor 100 % -ék, hogy a régi étkezési irányt, már nem érzed a magadénak.

    Tehát szerintem ezt tudatosítsd, hogy lehet tartani a súlyt, de önkontroll nélkül nem megy. Az pedig folyamatos odafigyelést igényel.
    Bűnözhetsz, de ésszel, és soha ne egyél 6 óra után, ha mégis, akkor nagyon lazán és könnyűt. Akkor sokáig lehet tartani a súlyt.

    Csak ennyit akartam elmondani. Köszönöm, hogy hozzászólhattam.

  9. Csikósné Ági /

    Kedves Ildikó!

    Köszönöm leveledet,tanácsaidat.Nagyon akarat nyenge vagyok,torkos,mindig éhes.Lusta, igaz mozgásnélkül nem fogok lefogyni tudom sajnos.Nagy elhatározásra lenne szükségem,most nem megy sajnos. Ha éhes vagyok eszek,mert rosszul érzem magam,szédülök,remegek.köszi tanácsaidat:Ági

  10. adamku laura /

    Kedves Ildikó!
    Először is,hálás szívvel köszönöm Neked mindazt, a gyakorlatban is működő tanácsot,amit eddig megosztottál velünk.(Nagyon-nagyon figyeltem Rád,megérte,mert sokat tanultam Tőled!).Én 52,5 éves vagyok.Edzőterembe járok és bátran állíthatom, fiatalokat megszégyenítő energiával,
    állóképességgel és külsővel rendelkezem. Sokak számára én vagyok a példakép, belőlem próbálnak erőt meríteni és a”titkaimról” faggatnak. A titok pedig az,amit TE is megfogalmaztál,TELJES életmód váltás,(ami a táplálkozásunkat illeti), és hétről-hétre kemény edzés! ÉLETÜNK VÉGÉIG!!! Mert bizony az izmainkat nem a szél fújja oda, azokért napról-napra, sokszor verejtékbe úszva meg kell dolgoznunk. Az élet nagy igazságainak egyike: mindenki úgy néz ki,amennyi időt,energiát,lemondást hajlandó a külseje érdekében befektetni. A többi csak DUMA,OKOSKODÁS,KIFOGÁS,MENTEGETŐZÉS.És még egy szomorú ,általam megtapasztalt tényről is szeretnék beszámolni Neked.A külsőm szépülésével egyenes arányban nőtt az irigyeim száma is.(miért járok edzőterembe,miért nevettetem ki magam ebben a korban,különben is az edzők csak a pénzemre utaznak….)eleinte annyira fájt,hogy szinte majdnem feladtam,de aztán erőt vettem magamon és mostanra már lepereg rólam minden negatív kritika. “Senki sem rúg egy döglött kutyába”! Tehát valamit irigylésre méltóan jól csinálhatok!És ami a legfontosabb: amikor a két részes fürdő ruhámban megjelenek egy adott helyen,hát az a sok elismerő pillantás kárpótol mindenért.Elképesztően jó érzés,hogy nem kell takargatni a testemet,sőt büszke lehetek rá.Ezért üzenem minden velem egykorú hölgynek: nem kötelező beállni a sorba,nem kell 90 kilós “asszonyos”külsőt produkálni csak azért,mert ez az általános elvárás!Igenis,legyünk szépek, karcsúak,sportosak,mert csak egy életünk van! És Ildikó is ezt az üzenetet szeretné közvetíteni felénk,csak oda kell figyelni rá!Köszönöm Ildikó még egyszer: Laura

  11. betyár /

    Kedves Ildikó!

    Még mindig várom a paleolit táplálkozást cáfoló írásodat! Szó sincs róla, magam is azt tartom, hogy szükség van szénhidrátra. (itt most nem ilyen low-carb ketogén korcs irányzatokat kell érteni, hisz tudjuk, azon nem lehet sportolni. Nálam Karácsonkor nem játszot a bejgli, de semmi más NEM embernek való gabona alapú sütike sem (gabonát egyenek a madarak meg a rágcsálók). Viszont Karácsony előtti bevásárlásom így nézett ki:

    http://kepfeltoltes.hu/111220/20111220095_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Aki meg ráveti magát a sütikékre, meg a bejglire, meg a tejszíhabos kis finomságokra, az meg is érdemli a zsírbörtönt! Úgy kell neki!

  12. laci /

    ILDIKÓ

    Meg kerested az Engard Zsuzsát, a természetgyógyászt, ja és mellesleg patológus, és a Csontos Vilmos diákjait tanítja anatómiára, és helyes táplálkozásra, mert nem csak a léleknek, de a testnek is tisztának kell lennie a gyógyításhoz.

    – Meg kell mondjam amit most olvastam tőled, finoman fogalmazok, nem érted a lényeget amit írtam neked, én már le fogytam 15kg lúgosítással.

    – Ja a túlsúlyos embert csak kínzod az ugrálással.

    – Napi 5 étkezés csak hús, és zöldség, semmilyen magvas, se tej, se fiatal baromfi, se borjú, mert a DNS-t is meg eszed és ezek mindegyikében még benne van a növekedési hormon, és ettől lessz a lányokból tehén, a fiúknál kicsit ki tolódik, mert ők csak felnőtt korban kezdenek el hízni.

    – “Még mindig várom a paleolit táplálkozást cáfoló írásodat!”
    Nem kéne, mármint meg cáfolni, ez az egyetlen értelmes dolog ami ki pattant a tudósok fejéből, mostanában.

    – Vegetáriánusoknak mármint a túlsúlyosoknak, azt kell mondjam, az igazat:
    az ember bármilyen nyom elemet le szintetizál húsból, viszont ez fordítva nem működik, Én vegetáriánus vagyok, de egy hónapban egyszer eszek de csak marha szívet, mert a vesékre vigyázni kell hamar túl lehet
    terhelni.

    – A víz kúrával is vigyázni kell, a vizeink nagy része nitrátos, az ország földrajzi fekvése miatt a radon tartalom elég magas a környező országokhoz képest, a folyok tele hormonokkal, amit csak nem rég derítettek ki, a pasiknak, nyom elem szinten is veszélyezteti a termékenységüket.
    Valójában nincs olyan vizünk, amivel lehetne fogyni, mert a rossz összetétel, és akadályozza a folyamatokat, csak eggyet:
    ha a szervezetbe több méreg kerül be mint amit a szervezet napi szinten ki tud választani: MÁR IS HíZOL, mert a méreg tárolása a zsír sejtekben történik !!!

    – Ja még egy dolog amíg a vegyipar beleszarik az ételeinkbe addig csak nagy odafigyeléssel, gondossággal lehet elkerülni, hogy ne mérgezzék meg gyermekeinket, só, glutamát, tartósító, a benzol félék is mérgek stb…
    A sóról külön: a szervezetbe csak a nátrium kloridot szabad be vinni, a Tejfalusy prof. ezt le is írja a net-en olvassátok el, a kálium kloridot, a szervezet csak nyom elem ként tudja beépíteni a sejten belülre, más megoldás mérgező !!!

    – Tehát mi a konklúzió, tiszta víz, étel, és megfelelő étkezés, semmi másra nincs szükség.
    szia laci

  13. Doktor House /

    @Laci/Betyár

    Nem tisztem Ildikót védeni, de mostanság kezdi egyre több olyan ember osztani az észt a tanácsaival kapcsolatosan, aki még arra se veszi a fáradtságot, hogy értelmezze amit írt. Veletek is ez a helyzet. Régóta olvasom Ildikó írásait. Nem rémlett, hogy a paleolit táplálkozás gyakorlatáról rosszat mondott volna, rémlett viszont, hogy az elméletét kritizálta. Egészen pontosan ezt írta:

    “Mielőtt válaszolnék a kérdésre, elöljáróban hadd mondjam el, hogy a paleolit-táplálkozás alapvetően egy jó irány, és a pozitív egészségügyi hatásait nem szeretném vitatni.”

    Meg ezt:

    “A paleo-étrend kapcsán az a meglátásom, hogy jó irány, csak ha nem tárjuk fel megfelelően a tényleges okokat, akkor az eredmény is véletlenszerű lehet.”

    Ha jól emlékszem ezt olyan példaként hozza, amikor a gyakorlat jó, de fals elméletre épül. Röviden le is írja, hogy evolúciós oldalról mi a gondja az elmélettel. Azt is leírja, hogy valójában miért előnyös a táplálkozási forma, de amíg abban nem értünk egyet, hogy evolúció volt-e vagy istenbácsi gyurmázott létre minket, a nőket pedig egy oldalbordából cuppantotta elő, addig nem is érdemes erről beszélni, mert az senkit sem visz előre. Ahogy látom ezen a fórumon is több az olyan ember, aki azt hiszi, hogy csak azért, mert valamiben benne van a természet szó, az már feltétlenül jó is.

    A víz kapcsán már régi az az elmélet, hogy a mezőgazdaságban használt különböző trágyázószerekben található szintetikus ösztrogén bejut a vízáramba. Hasonlóképpen jutnak be hormonok az állatállományból. Pl. a tejelő teheneket hormonnal etetik, hogy többet tejeljen, és a többi. Ezek hosszú távon megbosszulják magukat. Egyetértünk.

    A következtetésed ugyanaz, mint Ildikóé. Nem értem, mi az a nagy ellentét, amit a hozzászólásod elején Ildikó álláspontjával szemben éreztél.

    Emberek és a hatalmas arcuk… kipróbálok valamit, és nálam működik valamiért, ezért az rögtön igaz. Lúgosítás. Vicc. Az is egy nagy kamu. Ha valaki csak egy picit is értené, hogy milyen a szervezetünk homeosztázisa, nem beszélne ilyen áltudományos faszságokat. Ne izgulj, nem rád értem, gondolom neked is elmondta ezeket egy “természetgyógyász”, vagy olvastad valami kamukutatásra épülő könyvben. Valamit jól csináltál, egyértelmű, hiszen megvan az eredménye, de hogy a lúghoz semmi köze, abban biztos lehetsz. A vér pH-ja 7,35-7,45 között van. Pont. Az étkezés ezt NEM BEFOLYÁSOLJA. Pont. Ha befolyásolná, nagy szarban lenne az emberiség. Nálam a természetgyógyászatnak addig van hitele, amíg arról szól, hogy feleslegesen ne tömjük magunkat mindenféle szarral. Együnk normálisan, lehetőleg biokajákat, és igyunk tiszta vizet, ha lehet. Ahogy látom, ebben egyetértünk. De amikor természetgyógyászat címén modern kori kuruzslás folyik, és az emberek túlnyomó többsége ennek bedől, az kiábrándító. Akinek nem inge, ne vegye magára! Van olyan ismerősöm, aki azt is elhiszi, hogy lehetséges fényen élni, ha valakinek a “lelke olyan fejlett szellemi síkon van.” Van ezek után miről beszélni?! Nem is egy világban élünk. Ha alapvetésekben nincs egyetértés, akkor felesleges számon kérni bárkin bármiféle következetességet. Csak akkor mondjuk ki: én ebben hiszek, nem akarok változtatni a hitemen, mindegy, ki mit hogyan és mennyiszer bizonyít, szerintem a másik beszél hülyeséget. Csak akkor ne tegyünk úgy, mintha párbeszédet kezdeményeznénk. Ez ugyanis nem párbeszéd, pusztán okoskodás. Ahogy itt írta már valaki, fényes szemekkel bólogatunk, amíg Ildikó a megalapozatlan hiedelmeinket támadni nem kezdi. Onnantól kezdve hirtelen mindenki szakértő.

    Én speciel annak örülök, hogy végre van egy ember, egy a sokezerből, aki felvállalja, hogy tudományos kutatások eredményeire épít. Unom a sok természetfölötti bizonyítatlan és az emberek tudatlanságára építő psziché blablát. Nem tudom miért menő manapság középkori nézeteket vallani, de valamiért az. Talán először ezen kellene változtatni.

  14. betyár /

    @Doktor House

    Ildikó edzésmódszereivel teljesen egyetértek. Azt is töredelmesen beismerem, hogy csak azért jelentkeztem fel a hírlevelére, mert tetszett a hozzáállása, hogy szembe ment a dogmákkal. Az én “alakváltásom” már 4 évvel ezelőtt megtörtént, és bizony nagyon hasonló módszerekkel. Bár igaz, hogy Alwyn Cosgrove módszereit már korábban ismertem a tesztoszteron.hu jóvoltából, és bizony működek.
    Én elsősorban bringázni szoktam, magamról csak annyit, hogy míg “zabáltam”, addig évi 7500-9000 letekert km mellett is zsírdisznó voltam. Jelenleg csak 1-2000 km-t tekerek a évente, de ennek elsősorban az az oka, hogy elköltöztem. Lényeg az, hogy teljesen más étkezés mellett nem fenyeget hogy visszamászik a visceralis pocak. Igaz, hogy a bringa elsősorban állóképességről szól, de ugye bele lehet kombinálni a HIIT részt, télen meg a csúszós utak esetén egy kis súlyzót.

    Ami még Ildikót illeti, a kíváncsiságomat ezek a sorok keltették fel.

    “A genetikai kutatások is cáfolni látszanak a fő gondolatot: a laktóz-tolerancia genetikai kódja már egy-két ezer évvel az állattenyésztés feltételezett kialakulása után már kimutathatóak. ”

    Most a laktózba ne menjünk bele. Fehér emmberek aránylag jól tudják emészteni felnőtt korban is, “csak” minden harmadik embernél okoz problémát. De nem is a laktóz a legnagyobb probléma. A tejben lévő növekedési faktorok és opioid peptidek emésztetlenül bejutnak a vérkeringésünkbe, és megteszik a magukét. Ugyanis az a dolguk. Hogy miután a csecsemő/kisboci szopott, aludjon jól, turvósítva növekedjen, ha pedig felkelt, függőség révén újból szopni akarjon,

    Egy kis utánajárás eredménye:

    http://autizmus.gportal.hu/gindex.php?pg=28862159
    http://en.wikipedia.org/wiki/Casomorphin
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17869380
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19932941
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19576256

    Felnőtt korban ilyen gyosított növekedésnek legfeljebb a rákos sejtek örülnek, ja és persze hatásukra tejivás után alacsonyabb lesz a vércukor mint előtte. Tehát irány a hűtőszekrény.

    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15578035
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15788109
    http://thepaleodiet.com/wp-content/uploads/2011/02/Dissociation-of-the-glycaemic-and-insulinaemic-responses-to-whole-and-skimmed-milk.pdf

    “Hasonlóképpen, feltűnően felszaporodtak az amiláz termeléséért felelő gének. Ezek emésztik a keményítőt. Ez utóbbi a növénytermesztés terméke.”

    Ez igaz, de pl. a kitavai tanulmány szerint, a lakosság napi 370 g szénhidrátot fogyaszt túlnyomóan édeskrumplitból, taro és yam gumókból. De ezek nem gabonák! Kalóriasűrűség alapján tömény szénhidrátok, és nem is velük van a baj!

    “De ha még nem is így lenne, az a nézet, mi szerint valami azért nem jó vagy hasznos, és azért kell automatikusan elutasítani, mert még genetikailag nem adaptálódtunk hozzá egy rendkívül leegyszerűsített olvasata az evolúcióelméletnek.”

    Miattam az ember lehet eredménye az Tudatos Tervezésnek, azaz “teremtésnek”, ettől még a lényegen nem váltóztat, hogy a gabonák gluténtartalma az emberek 1/3 -ánál problémát okoznak, a búzacsíra agglutinin http://www.greenmedinfo.com/page/opening-pandoras-bread-box-critical-role-wheat-lectin-human-disease meg megborítja a leptinháztartást, a többi következmény meg már ismert (megborul a cukorháztarás és a zsíranyagcsere is). Továbba gond, hogy a benne lévő fitát kötések miatt nem tudjuk hasznosítani az ásványi anyagait, nem vagyunk se madarak, se rágcsálók, nekik nem okoz gondot. Régi öregek legalább kelesztették, így a kovászbaktériumok részben lebontották a fitát kötéseket. Ma már csak vegyi kelesztés van, maximális fitát tartalom megmarad.

    ” A paleolit-táplálkozás előnyös volta tulajdonképpen abban rejlik, hogy alacsony energia-sűrűségű étrendet valósít meg. Az alacsony-kalóriájú, de kiegyensúlyozott étrendeknek hasonló élettani előnyei vannak. ”

    Ez igaz, de ez csak felületes megállapítás. Nem ez a lényeg. Ildikótól elvárnám, hogy ilyen kérdésekben is legyen olyan alapos, mint ahogy a mozgásprogramja alá van támasztva. Dr. Terry Wahls ettől alaposabban járt utána, igaz ő a tolószékből (szklerozis multiplex) vakarta ki magát ezzel az étrenddel. http://www.youtube.com/watch?v=KLjgBLwH3Wc

    “Vagyis, bár a hatásában véve kevés kivetni valót lehet találni a paleo-étrendben, az elméleti háttere nem jó választ ad arra a kérdésre, hogy mi a gond a mai ember étkezésével. Ez a gond pedig nem más, mint a magas kalória-bevitel a magas kalória-sűrűségű ételek túlzott beviteléből fakadóan.”

    Nem, itt lényegesen többről van szó.

    “….végeredményben szerintem az a jó, ha nem radikalizáljuk a táplálkozásunkat, akár mi is legyen a legújabb „módi”. Erről még a következő részekben írni fogok.”

    Na ezekre a részletekre várok, de úgy látszik egyelőre hiába!

  15. Szia Ildikó. Sajnos olyan sok műtéten estem át az elmúlt években hogy a sima sétálás is erős fájdalmakkal jár ami sajnos gyógyszerfüggő, és még egy csomó más gondom is van, ezért én csak sokára fogok megtanúlni megint “balettozni”, nemhogy tornázni.Mindent köszönök Neked, és sok sikert a további munkáishoz. Üdv Zoli

  16. Doktor House /

    @betyár

    Ez most ugye csak vicc?! Legalább elolvashattad volna azokat a forrásokat, amiket belinkeltél, mert a legsúlyosabb állításodhoz közük sincs, és nagyon a vitához sem. Szóval mielőtt betyár “kis utánajárásának” bárki bedőlne, leírom, hogy a linkek milyen kutatásokról szólnak, hogy mindenki értse, ám előtte egy kis gondolat a tejérzékenységről (ha ezt átugrod, akkor ott leírom, hogy az egyes források mennyire nem a kérdéses témáról szólnak):

    Először is: a világnak azon a részein, ahol az állati tejfogyasztás beépült az étkezésbe, a tej megemésztése kevésbé okoz gondod, és ahol nem okoz gondot, ott ez egy jó táplálékforrás. Ezért van az, hogy teljesen más a tejfogyasztás a nyugati világban, mint mondjuk Óceánia környékén. Míg a kaukázusiak közel háromnegyede teljesen tejkompatibilis, addig Óceánia és egyes afrikai népcsoportok esetén már csak a negyedére igaz ez. A laktóz intoleranciának is vannak fokozatai. A teljes laktóz intolerancia ritkább, míg a részleges laktóz érzékenység magasabb. Ez utóbbit még le is becsülted, mert e tekintetben nagyjából a lakosság fele érintett. Ez azt jelenti, hogy a teljes emberi populáció felének gondot okozna a túlzott tejfogyasztás. Azt viszont egyáltalán nem jelenti, hogy emiatt el kell hagynunk a tejet. A laktóz intoleranciára egy egyszerű teszt: ha állandóan fingasz, puffadsz vagy hasmenésed van a tejtől, akkor érintett vagy és ne igyál tejet vagy igyál kevesebbet! :-)

    Ebből az egészből annyiban következik a tejfogyasztás ártalmassága, mint abból, hogy vannak mogyoróérzékeny emberek. Attól még lehet enni mogyorót, hogy egyesek nem ehetnek, és azon az alapon nem lehet valamit elutasítani, hogy régen nem volt. Ez butaság. Sok dolog nem volt régen. Az életünk változik, a környezetünk változik, az emésztésünk változik, a túlélésünk feltételei változnak, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell ehhez. A paleolit korban a legfontosabb árú az élelmiszer volt. Az egész életük az élelmiszer beszerzésére ment el az akkoriaknak. Ma a legfontosabb árú az információ. Az univerzum megértése, a fizika, a biológia megértése. Nem azért, mert ma nem eszünk, hanem azért mert az élelmiszerhez jutás már nem központi probléma a túlélésünk szempontjából, de az emberi életformára leselkedő veszélyek megértése és elkerülése az. Az utóbbi időben egészség szempontjából teljesen ellentétes a változás. Egyrészt soha azelőtt nem volt ennyire egészséges környezetünk (megfelelő higiénia, higiéniai előírások az ételgyártásban, stb.), másrészt soha azelőtt nem volt ennyi szarral tele még az ételünk (rovarírtók, toxikus ipari vegyi anyagok, műtrágyázás, tenyésztett állatok tömése minden szarral, stb.). Az életkorunk növekedése arra enged következtetni, hogy az egészségünk tekintetében a pozitív tendenciák egyelőre ellensúlyozzák a negatív tendenciákat. Ettől még fontos, hogy mit eszel. Csakhogy helyes étrend, és ebben Ildikóval értek egyet, mint olyan nem létezik. Az meg különösen nem tesz valamit helyessé, hogy egy teljesen más környezetben sokkal kisebb ismeretekkel, lehetőségekkel és infrastruktúrával régen is ezt csinálták az emberek.

    VISSZATÉRVE A FORRÁSAIDRA

    Az első linket nem minősítem, mert csak kis köze van a témához. Főleg az utolsó rész, csakhogy nem tartalmaz megfelelő információt ahhoz, hogy ebből bármit is ki lehessen hámozni. Elvileg az autizmus spektrum fejlődési zavarokkal rendelkező gyermekek esetében próbál a béta-kazomorfin-7 káros hatásairól sugallni valamit, de a következő forrásodban (wikipedia) ezt rögtön cáfolják is:

    Diets that eliminate foods containing casein are promoted at conferences for parents of children with ASD, and some books, web sites, and discussion groups contain testimonials describing benefits in autism-related symptoms, notably social engagement and verbal skills. Studies supporting these claims have had significant flaws, so the data is inadequate to guide treatment recommendations. These ideas were tested using sensitive and specific assays based on a combination of HPLC and mass spectrometry, but these peptides cannot be detected in autistic children’s urine. The previous reports of these peptides used less specific assays and were strongly criticised as using unreliable methods that were prone to false positive results. However, proponents continue to argue that these peptides are implicated in a number of medical conditions, including diabetes, heart disease, and symptoms of autism and schizophrenia.

    A lényeget kiemeltem neked, hogy ne kerülje el a figyelmedet, ha már beidézel bármit is, itt pont arról van szó, hogy ezek a kutatások fabatkát sem érnek. Azért felesleges beidézni valamit, hogy tekintélyt adjon a szavaidnak. A beidézett forrásnak alá kell támasztania a mondandódat, nem megcáfolnia azt. Persze tudom, hogy a többség nem veszi a fáradtságot, hogy utána nézzen a dolgoknak, így ha az a célod, hogy minél többen neked adjanak igazat, akkor jól csinálod. Az emberek meglátják a sok beidézett linket, és máris hasra vágják magukat, hogy utána néztél, tehát biztos igaz, amit írsz. Jó trükk. :-)

    A harmadik linked az emberi tej beta-kazomorfin-5 és béta-kazomorfin-7 tartalmáról szól. Arról, hogy hogyan változik a szoptatás alatt. Semmi köze a témához, a BCM7 tartalmát leszámítva, ám ha elkezdünk azon vitatkozni, hogy jó-e a tejfogyasztás, ám az emberi tej fogyasztását is veszélynek tartjuk a magas BCM5 és BCM7 tartalma miatt, akkor egyre biztosabb, hogy az elmélettel van baj és nem Ildikó kritikájával. Gondolom ilyen messzire még a legelvakultabb paleó hívők sem merészkednének, csak akkor mit keres ez a kutatás itt, és mi köze a tejfogyasztáshoz? Hogy van a tejben BCM7? Ez ténykérdés, ilyenekre nem szoktak forrásokat beidézni, maximum a következtetések levonására.

    Az következő linked arról szól, hogy a túlzott tejfogyasztásnak milyen esetekben van köze a légutakban felhalmozódó túlzott nyákosodáshoz. Még itt is meglehetősen sok kitétel van. Név szerint a tejnek A1 típusú béta-kazein fehérjét kell tartalmaznia (ez még önmagában nem probléma, a többség azt tartalmaz), a szövetnek gyulladt állapotban kell lennie, a fogyasztásnak túlzónak kell lennie, és a BCM7-nek be kell jutnia a véráramba, ami az fentebb hangoztatott véleményeddel ellentétben nem feltétlen, hiszen a DPP-IV enzim lebontja ezeket. Ha még ez se jön össze, a végben is megtalálható a DPP-IV enzim. Tehát szükséges még a DPP-IV enzim alacsony szintje is. Ez a sok ha azért szűkíti a probléma kialakulásának valószínűségét. Ismét csak: mi köze ennek a forrásnak a tejfogyasztás ártalmaihoz? Vagy megint csak azt bizonyítottuk, hogy van BCM7 a tejben?!

    A következő linked kutatása azt vizsgálja, hogy az anyatejet ivó csecsemők pszichomotorikus képességei valamivel gyorsabban fejlődnek az első évben, mint a mesterséges tehéntejből előállított tejjel táplált gyermekekéi. Ezt a különböző aminosavakból összeálló BMC7 láncnak tulajdonítják. Az emberi tejben valin és glutamin van a lánc 4. és 5. helyén, míg a tehéntejnél prolin és glicin. Szerintem ha valamiről, arról aztán biztosan nem szól a fáma, hogy jó dolog-e szoptatni a gyereket vagy sem. Megint csak: mi köze ennek a paleo táplálkozásról folytatott vitához vagy a tejfogyasztáshoz? Vagy azt akarod sugallni, hogy mivel az anyatej jobb tápanyagforrás, ezért a tehéntej már rossz tápanyagforrás?! Nonszensz. Persze csak próbálok találgatni.

    Ha pedig az egészet azért idézted be, hogy lássuk, van olyan, hogy BCM7, nem kellett volna. Az embernek tök más benyomása lesz a mondandód igazságtartalmáról így.

    A bevezető után jönnek a súlyos “konklúziók”, amire szintén beidézel oda nem illő dolgokat. Először is a rákos sejtekkel kapcsolatos megállapításodhoz semmi köze semminek, pedig gondolom sejtetted, hogy ez a legütősebb állítás a mondandódban. A többi állítás ehhez képest lényegtelen, és a vita szempontjából sincs jelentősége. A beidézett források viszont nem erről szólnak.

    Az első forrásod arról szól, hogy mit okoz a 8 éves gyerekeknél, ha a proteinszükségletüket teljes egészében tejből fedezik. Ehhez az átlagos 2,8%-os fogyasztási tej fehérjetartalmát alapul véve (3,4g/100ml) naponta 1,6 liter tejet kellett fogyasztaniuk. Szerintem ez nagyon messze átlag fölötti fogyasztást jelent. Jó tápanyagforrásnak tartom a tejet, na de napi 1,6 liter tej egy 8 éves gyereknek túlzónak tűnik. Egy felnőttnek is túlzónak tűnik. Alapvetésem, hogy semmi sem lehet olyan jó, hogy ne lehetne túlzásba vinni. Az, hogy egy tápanyagfajtát kizárólag ebből biztosítunk, nem követendő példa. A kutatás következtetése azonban pusztán annyi, hogy magasabb az inzulin kiválasztás és ebből eredően az inzulinrezisztencia, a hosszú távú következményeiről pedig kifejezetten azt írják, hogy ismeretlen. “The long-term consequences of this are unknown.” Se a rákhoz, de a BCM7-hez, nincs köze, meg úgy általában a vitához sem. Ez most már nem kivétel, hanem szabály a forrásaidat illetően. Ezért ne idézz be forrásokat, mert csak mások idejét vesztegeted vele.

    A következő linked mögötti kutatás arról szól, hogy a tej zsírtartalmának van-e bármilyen köze a tej glikémiás indexe és az inzulinémiás indexe közötti meglepően nagy eltéréshez. A glikémiás index azt vizsgálja, hogy az egyes szénhidrátok milyen hatással vannak a vércukorszintre. Az inzulinémiás index pedig azt, hogy az egyes szénhidrátok milyen hatással vannak az inzulinszintre. Mivel a vércukor szintet az inzulinszint határozza meg, ezért a kettő alapvetően az érem két oldala kellene legyen. A tej esetében az az érdekes, hogy a kettő között jelentős a különbség: az inzulinémiás index magasabb, mint amire a glikémiás indexből következtetni lehetne. A tanulmány konklúziója pedig az, hogy a sovány tejnél ez éppúgy fennáll, mint a zsíros tejnél, így nem a tej zsírtartalma miatt van ez a disszociáció. Ennyiről szól a cikk. Az első, ahol vitázhatunk egyáltalán arról, hogy ennek a témához mennyi köze van. Ismét: semmi rák, vagy hasonló, amivel ijesztgetsz itt mindenkit. Itt már legalább szó van a vércukorszintről.

    Lehet, hogy csak a rossz kommunikáció, de úgy tűnik, mintha két dolgot próbáltál volna állítani/sugallni:

    1) A tejfogyasztás autizmushoz vezet. Ezt ugyan nem állítottad, de a linkjeid elvileg ennek a kapcsolatát vetik fel, szerencsére ezt már a második link a felvetés után cáfolja is.
    2) A fejfogyasztás rák kialakulásához vezet. Az erre vonatkozó kijelentésedet pedig semelyik forrásod nem támasztja alá, nem is ezekről szólnak.

    A maradék állításod, hogy a tej itatja magát pedig egyszerűen azért olcsó csúsztatás, mert nem kizárólag tejen élünk. A tej a táplálkozásunk része, nem pedig a táplálkozásunk. Ha valaki azt mondja, hogy a tej hasznos tápanyagforrás, az nem azt mondja, hogy ha csak tejen élsz az jó lesz neked. Ismét: nonszensz.

    Ami a gluténnel kapcsolatos állításodat illeti, a gluténérzékenység a teljes emberi populációban 5-6%-ra becsülhető. Ebben benne vannak azok a népcsoportok, akiknek az étkezésében sosem voltak jelen glutén tartalmú gabonák, és ahol a gluténérzékenység aránya magas. A nyugati világról ez nem mondható el. Az 5-6% pedig nagyon messze van az egyharmadtól. Nézd meg (az arány az elején van):

    http://en.wikipedia.org/wiki/Gluten_sensitivity

    Hogy a wheat germ agglutinine (WGA), azaz búzacsíra agglutinin okoz-e általánosan bármi problémát, azt – szerintem egyelőre kijelenthetjük – jelenleg még nem igazán tudjuk, mivel nincs elég kutatás a témáról. Vannak kutatások, amik izolálva, sejtszinten vizsgálódnak az ügyben, ám ezeket nem lehet egy az egyben behelyezni az emberi testbe, hiszen ott sosem izoláltan hatnak a dolgok egymásra. Ildikó cikkének egyébként pont ez volt az egyik fő üzenete, amikor az anti-oxidánsokról írt. Ironikus, hogy pont ezt említed.

    A paleo diétások (meg úgy általában a hívők) szeretnek eltúlozni dolgokat, amelyek az elméletüket támasztják alá és szeretnek eltitkolni dolgokat, amelyek ellentmondani látszanak az elméletüknek. Például a túlzott húsfogyasztásból eredő dioxinbevitel jelentőségét szeretik elhallgatni vagy alábecsülni. Hasonlóképpen, hogy hogy lehet, hogy a legegészségesebb emberek a világon (Japán, Okinawa) magas szénhidráttartalmú ételeket fogyasztanak (rizset nyomják kétpofára), ami ismét csak ellentmond a paleo elvnek, ahol alacsony a szénhidrátbevitel. Ugyanez igaz, hogy a magas fehérjebevitel veszélyeket rejt a máj vagy veseműködési zavarokkal, illetve néhány anyagcserezavarral rendelkező embernél. De ugye ők nem számítanak. Ezzel szemben a gluténérzékenység az perdöntő. Vagy a WGA nem életszerű, izolált kutatásaira alapuló megállapítások. LOL. Ennél kicsit igényesebbek legyünk már legalább magunkkal szemben.

    Természetes, hogy a már meglévő kutatások eredményeit azonnal felhasználók (early adopters) vihetik a leginkább tévútra a tájékozódni próbálkozó embereket. Ettől még lehet igazuk, de jelenleg sok a kérdés a téma körül. Például a WGA-t az utóbbi idők kutatásai alapján tumorellenes anyagként is vizsgálni kezdték, pont ezért került előtérbe a toxicitása a kutatások terén.

    “Ez igaz, de ez csak felületes megállapítás.”

    Ildikó ugyanezt mondta, csak a paleó alaptéziséről. Van, hogy a felületesség csak tézis kérdése. Ildikó tézise alapján a paleó magyarázata felületes, szerinted meg Ildikóé. Egy valamiben egyet értünk: Ildikó megtehetné, hogy kutatási anyagokat linkel be a cikkei mellé. Én utánanézős ember vagyok, és általában semmit sem veszek készpénznek. Még azt sem, amit Ildikó mond. Örülnék, ha megkönnyítené a tájékozódásomat. Az evolúciós háttérben viszont Ildikóval tudok egyet érteni. A paleo evolúciós elméleti alapjai ellentmondásosak. Az evolúciónak pont az a lényege, hogy változik a környezet, nem pedig az, hogy térjünk vissza a 10 ezer évvel ezelőtti, a maihoz nem hasonlító környezeti adottságokhoz alkalmazkodott ember étkezéséhez. Nonszensz.

    Szerintem felelőtlenség volt, hogy ilyen hányaveti módon írtál forrásokat, nem tisztázva, hogy azok mit is támasztanak alá a mondanivalódból. Nagyon félrevezető lehet mások számára, akik tudás vagy megfelelő ismeretek nélkül, esetleg idő híján ide jönnek az oldalra tájékozódni. (Akarva akaratlanul a tejfogyasztás és a rák és autizmus kapcsolatát sugallod.)

    Ha tetszett, hogy Ildikó szembe megy a dogmákkal, akkor miért nem segíted a munkáját? Minek hátráltatod és minek tömöd megalapozatlan butaságokkal az emberek fejét? Nekem is ez tetszett Ildikó írásaiban. Szarik a mese-mese-meskete áltudományos szarságokra. Kezdi is megkapni érte a magáét, mert jön a hülyelobbi. De legalább az olyan emberek, mint te vagy én, akik nem abban érdekeltek, hogy eladják a kézrátétellel gyógyítás másoknak, azok ne jöjjenek már bulváros laikusokat ijesztgető faszságokkal. Vigyázz, hogy mit állítasz.

    Az újabb részt viszont – veled együtt – én is várom. Én is hiába. :-) Az eredeti kiindulóponthoz visszatérve azonban most is úgy látom, hogy Ildikó nem ígért paleo diéta cáfolatot. Pusztán azt hogy ír bővebben arról, hogy hogy ne radikalizáljuk a táplálkozásunkat. Ildikó, mikor lesz folytatás?! Ez érdekes téma!

  17. betyár /

    @Doktor House
    “Szerintem ha valamiről, arról aztán biztosan nem szól a fáma, hogy jó dolog-e szoptatni a gyereket vagy sem.”

    Állítottam egyetlen mondattal, hogy káros lenne az anyatej? Ne akarj olyan gondolatokat a számba adni, amit nem mondtam! Vagy csak nem akarod megérteni a mondandómat? Anyatejjel kapcsolatban mégegyszer:

    Azért idéztem be, mert mint állítottam, a kazomorfinokna VAN élettani szerepük. Az anya szervezete szépen a csecsemő korához igazítja a kazomorfint. Ahogy lezárul a szopós korszak, ezzel vége a morfiumosásnak. A tanulmányok ezt hivatottak alátámasztani. Csakhogy a tehén tejben BMC7 van. A nevében meg az van, hogy Bovine (búúúú). Nekem mint embernek semmi szükségem a 200 kilós kisbocinak való kazomorfinokra. Főleg nem felnőtt korban. Ha Neked nincs ellene kivetni valód, akkor jó étvágyat a nagyüzemi ipari élelmiszerekhez, ahol szinte mindenbe találsz egy kis tejfehérjét szénhidráttal hevítve, ugyanis ez jó kis étvágyfokozó.

    Tej és a rák kapcsolatára ott vannak a statisztikai adatok. Ajánlom Pedro Bastos előadását, a vázlat a 49. oldaltól tárgyalja a tej és a hormonjainak hatását. És van benne szó rákról is. Ha vágysz egy kis prosztata megnagyobbodásra, tessék, igyál sok tejet. (előre bocsátom, Európában egyelőre nem adnak IGF hormont tejelő marháknak, ezt csak azért említem, ne ez legyen a kifogásod. Hisz van elég a tejben természetes forrásból is)

    Hallottál már a rejtett gluténérzékenységről? Rögtön belinkelek egy dokumentumfilmet, melyben Dr. Rodney Ford beszámoln érdekes statisztikákról. 6 perc 20 tól az ominózus rész. Majd mindjárt linkelek, de azt külön hozzászólásba, így legfeljebb csak arra a pár linkre fogsz várni a moderálásig.

    Hogy ne csak szakirolmi vagdalózás legyen a párbeszédünkből, csak úgy megemlítem a saját tapasztalatomat. Nekem ugyanis a legkevesebb tejtől egyből tele lesz a bőröm gennyes akné szerű kelésekkel. Nem lehet kinyomni, csak kiszúrni. Elég egy korty tej, vagy egy darab sajt, és már rügyezik az orrom. Most mondhatod, hogy én vagyok beteg mint aki mogyoróérzékeny, de én erre mégis úgy tekintek, mint egészséges szervezet reakciója egy megbetegítő táplálékra. Hogy mégis miért hiszek ezeknek a “szektás” fickóknak? Mondjuk azért, mert ezekre a keléseimre évtizedeken keresztül nem tudott egy fehérköpenyes sem gombott varrni, miközben Dr. Loren Cordain tökéletesen megmagyarázza a jelenséget az “acne vulgaris” nevű tanulmányában. Érdekes, Trobirand szigetén Dr. Staffan Lindbergék nem találtak egy ragyás kamaszt sem! Itt meg ha körülnézel az emberek közt, szinte mindenkin akad 1 – 2 pattanás. Jó, mondhatni, ez csak szépséghiba meg hiúság, de ugye egy emlőrák már nem is annyira!

  18. betyár /

    @Doktor House

    Nos akkor az ígért linkek:

    Pedro Bastos előadása a tejről:

    Az előadás vázlata:

    http://www.slideshare.net/ancestralhealth/ahs-slidespedro-bastos-8827808

    Az ígért dokumentumfilm

    http://www.youtube.com/watch?v=lESE5_f651s 6:21 -től a rejtett lisztérzékenység gyógyulása (kilinikai tapasztalat).

    Az egész filmet ajánlatos megnézni, de ne gyere azzal, hogy az állítások cáfolata is elhangzik benne. Szerintem így kerek a történet, hogy a “hivatalsos” álláspont képviselői is megszólalnak benne (állítják is, hogy nem károsak a tartósító szerek).

    Acne:

    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12472346
    http://thepaleodiet.com/wp-content/uploads/2011/02/Acne-vulgarisdiseasewestcivi1.pdf

  19. betyár /

    @Doktor House

    “Hasonlóképpen, hogy hogy lehet, hogy a legegészségesebb emberek a világon (Japán, Okinawa) magas szénhidráttartalmú ételeket fogyasztanak (rizset nyomják kétpofára), ami ismét csak ellentmond a paleo elvnek, ahol alacsony a szénhidrátbevitel.”

    Na ez még sérti a csőrömet. Egy szóval mondtam olyat, hogy ne együnk szénhidrátot? Sőt magam említettem a kitavai tanulmányt, ahol elolvashatod, hogy a bennszülöttek 78% szénhidrát bevitelen élnek!

    Viszont itt kibújt szög a zsákból. Szerintem Te zsigerből gyűlölöd a paleot. Még csak tudomásul sem vetted amit a kitavai tanulmányról írtam, és eleve úgy álltál hozzá, mint ha húst hússal evést hirdettem volna.
    Jómagam kevés hút fogyasztok. Sőt talán kevesebbet mint egy átlag “nem paleós”. Ez abból ered, hogy mindenféle bolti szarság eleve kilőve, tehát se virsli, se felvágott. Bolti húsból sem jut rám nagy hányad, a saját fűvel etetett nyúltenyészet meg inkább csak “csemege”. Ettől függetlenül főleg nyáron saját gyümölcsök és zöldségfélék fogyasztása van nálam előtérben. (sajnos most “jégkorszak” van, be kell érni hajón érlelt banánnal meg társaival)

  20. betyár /

    @Doktor House Itt pedig megtalálod a “kitavai tanulmány” egy töredékét:

    http://www.ajcn.org/content/66/4/845.full.pdf

  21. Doktor House /

    @Betyár!

    “Állítottam egyetlen mondattal, hogy káros lenne az anyatej? Ne akarj olyan gondolatokat a számba adni, amit nem mondtam!”

    Nem is állítottam ilyet. Sőt, kifejezetten azért mondtam, hogy nem erről szól a fáma, hogy felesleges ezt a cikket belinkelni.

    “Csakhogy a tehén tejben BMC7 van. A nevében meg az van, hogy Bovine (búúúú).”

    BCM7 van az emberi tejben is. Lehet, hogy csak én értelek félre, de a BCM7-ben (és nem BMC7) a B nem a bonvine rövidítése, hanem a bétáé (beta-casomorphine-7). Persze ettől még van különbség a két BCM7 között, ezt le is írtam a hozzászólásomban, sőt, az általad belinkelt kutatásban is erre gyanakodtak a csecsemők első évig tartó valamivel lassabb fejlődése kapcsán.

    “Ha vágysz egy kis prosztata megnagyobbodásra, tessék, igyál sok tejet.”

    Megint, nem szeretném hangoztatni, de a kifejezés “in high doses”. Megintcsak túlzott fogyasztásról beszélünk. A prosztatamegnagyobbodás és a tejfogyasztás között korrelációt tételező kutatások kizárólag nagy dózisú tejfogyasztásról szólnak. Általában a tejjel kapcsolatos negatív kutatások kizárólag nagy dózisú fogyasztásról szólnak. Hát nem érdekes? Nem is kell belinkelned semmit, mert tudok róla. A tej egyike azon élelmiszereknek, amiket sokat kutattak. Számos pozitív élettani hatása van, rengeteg kutatás áll mögötte. Ezt nem lehet annyival elintézni, hogy “ja, ha neked kell iparilag előállított szar”. Eleve az a probléma, hogy az ipari előállítás sokszor jobb minőségű terméket eredményez, mint a házi. A probléma ott kezdődik, amikor profitmaximalizálás céljából mindenféle szarokkal kezdik tömködni az élelmiszereket. Tehát nem az ipariságban van a gond, ami önmagában jobb minőséget is garantálhatna, hanem abban, hogy az ipari fejlődést nem éri utol a szabályozás, és engedik szarokkal tömködni az ételünket. Ez ügyben nincs vita közöttünk. Nem azt állítom, hogy együnk ipari szemetet. Elvárom, hogy ne ilyesfajta csúsztatásokkal operálj! Pontosan erről beszéltem, az előző hozzászólásokban. A hívők mindig szeretnek számukra kedvező kutatások jelentőségét felnagyítani, míg a számukra kedvezőtlenekét csökkenteni. Van 10 kutatás a pozitívumokról. Van két kutatás a negatívumokról. Általában ezek kifejezetten magas tejfogyasztásról szólnak. Az általad beidézett Ildikó mondat pont erre világít rá:

    ….végeredményben szerintem az a jó, ha nem radikalizáljuk a táplálkozásunkat, akár mi is legyen a legújabb „módi”.

    Ez a lényeg. Szerintem azért elvetni valamit, mert ha tölcsérrel töltöd magadba, akkor kockázatokkal jár, egy vicc. Próbáld meg ezt a megállapítást függetlenül átgondolni attól, hogy jelenleg a paleó étrend kapcsán van-e bármiféle vitánk vagy sem. Nem vagyok paleo-ellenes, ne izgulj. Ildikó sem tűnt annak. Eleve csak azért válaszoltam a hozzászólásodra, mert olyasmit sugalltál, ami nem volt igaz.

    Ami a bőröd kérdését illeti: egyértelmű, hogy ezek szerint neked nem szabad tejet innod. Azt senki sem állította, hogy a tejfogyasztás kötelező. Én pusztán annyit állítottam, hogy nehogy már az egész emberiségre általánosítva stigmatizáljuk a tejfogyasztást, mert jó tápanyagforrás. Természetesen mindnyájunknak vannak ilyen-olyan problémái, ami miatt XY tápanyagforrást ki kell iktatnia az étkezéséből. Nekem van az ismeretségi körömben húsallergiás ember. Ő például baszhatja a paleó-étrendet, hiába jók az élettani hatásai. Nincs univerzális étrend, ezért az ellen bármikor szívesen kiállok, hogy valaki az evolúció félreértett értelmezésére épülő, univerzalizáló butasággal “adja el” egy étrend pozitív élettani hatásait. Igaza van Ildikónak, hogy ezt megemlíti. Mennyivel jobb lenne, ha arról lenne szó, hogy kinek javasolt és kinek nem javasolt a paleo-étrend, hogy milyen más étrenddel lehet hasonló élettani hatásokat elérni, ha neked nem tetszik a paleo étrend, hogy milyen élelmiszerfajták mikor kerülendők, mikor hasznosak. Ez lenne szerintem ennek az oldalnak is a lényege. Nem pedig az, hogy vitának álcázott ego-hízlaló párbeszédekbe bonyolódnánk.

    “Most mondhatod, hogy én vagyok beteg mint aki mogyoróérzékeny, de én erre mégis úgy tekintek, mint egészséges szervezet reakciója egy megbetegítő táplálékra.”

    Igen, ez valami rendellenesség. Ha a populáció nagy részénél nem betegít meg a táplálék, akkor az a te esetedben megbetegítő. Ebben az esetben e szerint kell étkezned. Helyesen teszed, hogy kihagyod a tejet az étkezésedből. De ez alapján nem lehet az egész emberiségre vonatkozó következtetéseket levonni.

    “Hogy mégis miért hiszek ezeknek a “szektás” fickóknak?”

    Senki nem mondta, hogy “szektás” fickók. Nálam ez a kifejezés elég pejoratív. Hisznek valamiben, ami még csak nem is rossz dolog. Gonddá ez akkor válik, amikor nem értik meg, hogy ez nem a táplálkozási szokások csúcsa, pusztán egy fajta táplálkozás, aminek vannak élettani pozitívumai bizonyos környezetben élő emberek számára, de semmiképpen sem egy univerzális, mindenkire egyformán igaz biológiai tény, ahogy azt a hívői sokszor sugallják. Vannak, akiknek segít, vannak, akiknek árt vagy akiknek legalábbis nem javasolt. Miért olyan nehéz ezt így látni? Minek a feltétlen konfrontáció? Miért kell belelátni valamibe eleve a támadást, ahogy Ildikó írásába beleláttad?

    “Mondjuk azért, mert ezekre a keléseimre évtizedeken keresztül nem tudott egy fehérköpenyes sem gombott varrni, miközben Dr. Loren Cordain tökéletesen megmagyarázza a jelenséget az “acne vulgaris” nevű tanulmányában.”

    Szerintem ennek oka, hogy az orvostudomány számára ez nem a legfontosabb dolog, ezért kifejezetten az orvos-biológus kutatókra hárul ilyen kérdések megválaszolása. Egy házi orvostól azt lehet elvárni, hogy a gyakori nyavajákat tudja kezelni. Mást csak a legritkább esetben. Ezen nincs is mit csodálkozni.

    “Érdekes, Trobirand szigetén Dr. Staffan Lindbergék nem találtak egy ragyás kamaszt sem! Itt meg ha körülnézel az emberek közt, szinte mindenkin akad 1 – 2 pattanás.”

    Ennek gondolom sok oka lehet. Ahogy annak is nyilván van valami oka, hogy a világ leghosszabb várható élettartamával rendelkező japánban az emberek többsége a paleo étrendtől jelentősen eltérő étkezést valósítanak meg, és ez nem akadályozza őket abban, hogy a világ legegészségesebb emberei legyenek. Nyilván nem az az oka a hosszú életnek, hogy nem paleo-étrend szerint táplálkoznak, de rávilágít arra a tényre, hogy a paleo-étrend is csak egy elképzelés. Egy a sok közül. Nem az egészséges étkezés alfája és omegája, akármit is szeretnének a paleo-hívők láttatni.

  22. Doktor House /

    @Betyár!

    “Viszont itt kibújt szög a zsákból. Szerintem Te zsigerből gyűlölöd a paleot.”

    Ezt nem tudom, hogy miből szűrted le, mert semmi bajom a paleo-étrenddel. :-) Nem is arról beszélünk, hogy a paleo-étrend rossz-e vagy jó, hanem arról, hogy kell-e egyáltalán cáfolni, illetve hogy az alátámasztására felhozott érvek egyáltalán mennyire általánosíthatóak vagy mennyire állják meg a helyüket annak fényében, amit Ildikó és Te mondotok. Én azt hittem erről megy a beszélgetés. A gyűlölködés nem az én terepem. Tudod, a gondolkodás olyan, mint az ejtőernyő: akkor jó, ha nyitott! A zsigeri gyűlölködés ezt nem teszi lehetővé. Remélem az előző hozzászólásomból ez lejött.

    De hogy ez honnan jön? Onnan, hogy a paleo-étrend meglehetősen alacsony szénhidrátbevitelt javasol, és rendkívül magas fehérjebevitelt. Érzelmek ehhez nem társulnak, csak ténykérdésként jött fel a dolog.

  23. Doktor House /

    @Betyár!

    A cuccosokat a héten már biztosan nem tudom megnézni! Sry!

  24. betyár /

    @Doktor House

    “De hogy ez honnan jön? Onnan, hogy a paleo-étrend meglehetősen alacsony szénhidrátbevitelt javasol, és rendkívül magas fehérjebevitelt. Érzelmek ehhez nem társulnak, csak ténykérdésként jött fel a dolog.”

    OK, akkor ne általánosítsunk! Ha megnézed mennyi irányzat szeretné kisajátítani a “paleo” jelzőt, akkor láthatod, hogy kezdve Kurt Harris PaNu nevű étrendjétől (80-85% hús és zsír) a fruitariánusokig minden megtalálható.

    http://paleodiet.com/definition.htm

    Vannak kimondottan keményítőre alapozó irányzatai is, pl. Robb Wolf

    “He recommends tubers, like yams and sweet potatoes, after hard training sessions. He points out that nightshades cause many people problems, though again, he won’t say that everyone needs to avoid them. This is now the best selling paleo book.”

    Izomglycogén feltöltésre kitűnően alkalmas, ketózisban meg szédölögjön akinek 6 anyja van.

    Maradjunk abban, hogy ami közös köztük, nincsenek gluténes gabonák és tej.

  25. betyár /

    @Doktor House

    “Szerintem ennek oka, hogy az orvostudomány számára ez nem a legfontosabb dolog, ezért kifejezetten az orvos-biológus kutatókra hárul ilyen kérdések megválaszolása. Egy házi orvostól azt lehet elvárni, hogy a gyakori nyavajákat tudja kezelni. Mást csak a legritkább esetben. Ezen nincs is mit csodálkozni.”

    Erre még visszatérek. Ez a mozzanat csak a legutolsó csepp volt a pohárban.
    (mármint a gennyes akék) Ha picit visszatekerem az eseményeket, akkor odáig kellene visszamenni, mikor sikerült a zsírdisznó múltamat felszámolni. Akkor még azt sem tudtam hogy a paleot eszik vagy isszák. Elkezdtem a jelenlegi “mainstream” ajánlásai szerint táplálkozni. Monhatnám “mediterrán étrend” vagy a “cardioprotectiv” ahogy orvosi berkekben csomagolják. Gyümölcssalátára csak zsírszegény joghurt öntet, túrókrém, kefír, tej. Nem hinném, hogy ezek extrém mennyiségek lettek volna. Gabonákból csak teljes kiőrlésű. Pasi létemre magamnak sütöttem a kakaós csigáimat, és térítettem boldogot boldogtalant, hogy igen, ez az élet, így kell táplálkozni. Még ugye a zsírbörtönből való szabadulás is rádobott egy kis eufóriát, emberek látták a kedvező eredményeket, hát én meg lelkesedtem. Kis idő után elkezdtek fájni az ízületeim. Túl fiatalnak éreztem magam hozzá 37 évesen, hogy ezzel együtt éljek. Telt múlt az idő, majd az ujjbüttykeim olyan szinten kezdtek vacakolni, hogy a bringa Shimano váltóját is fájdalmas lett átklikkelni. Pedig nem kell hozzá nagy erőfeszítés. Aztán barátnőm megemlítette, hogy egy ismerősének (….) az ismerős orvosa javaslatára elhagyta a tejet, majd attól redbejött. Mondom, “ekkora marhaságot orvos biztos nem mondott”. Kalcium stb. Biztos ismered a dumát. Persze bűnbak volt, vállam könyököm fájását egyszerűbb volt ráfogni a kocsi klímájára, rossz helyzetre alvás közben stb. Elkezdtem utánajárni, majd egyre több cikket találtam, ami a tej káros hatásiról írkált. Aztán kipróbáltam elhagyni a tejet, és csökkenteni a gabonákat. (hisz ez volt az utolsó csavar az étrenben, pár hónapjára rá meg megjelentek a panaszok) Érdekes módon az ujjaim jelentősen javultak. Vállam még elég sokáig vacakolt, az csak az omega6:omega3 arány belövése után múlt el. Na ezek a dolgokat szinte mindegyik paleolit irányzat követői fontosnak tartják. Mivel nekem a tapasztalaim ezeket alátámsztják, mint pl. az ilyen cikkek állításai: http://www.jonbarron.org/heart-health/nl100809/calcium-intake-dietary-supplements ezért inkább hiszek nekik, mint a háziorvosoknak. Ami még a hasonló jellegű tapasztalatokat illeti, nézz szét paleolit tematikájú fórumokon, blogokon, nagyon meg fogsz lepődni, ezek nem elszigetelt események, hanem tömegesen tapasztalják meg emberek! Legfeljebb a háziorvosok élnek tovább a csigaházukban, nem véve tudomást a jelenségről. (tisztelet a kivételnek, egyre több orvos akad, aki vette a fáradtságot, és utánajárt. Miután saját környzete és saját bőrén tapasztalja a váltózást, felvállalják. Tehát bízzunk benne, hogy előbb vagy utóbb váltózás lesz e téren is. A sors iróniája meg az lesz, (ezt most merem borítékolni), hogy ezen eszmerendszer legnagyobb hirdetői épp azok lesznek, akik most a legjobban támadják. Nekik lesz legtöbb “paleós” tapasztalatuk, ami ugyan abból fog állni, hogy “valamikor” a koleszterinhisztéria közepén leüvöltöttek pár netes “provokátort”. Kinek nem inge, ne vegye magára, nem Neked szántam, de jelenleg igencsak összefogott támadás folyik minden váltózást előidézni szándékozó irányzat ellen. Tehát ilyen szempontból én felnézek Ildikóra (mint egy reformer “másképp gondolkodóra”), edzésmódszerei megtámadhatatlanok, és várom a paleóról beígért állásfoglalását. (én egyben köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhattam az enyémet a blogján)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.