fogyókúra, alakformálás, edzés, fitness

A fogyókúrában kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása

Avagy mik a szokásai azoknak az embereknek, akik 10-15 kilónál több zsírtól tudtak úgy megszabadulni, hogy azt később sem szedték vissza?

Hogyan dolgozik ellened a saját elméd és mit tehetsz ellene?

Avagy két pszichológiai törvényszerűség, amiről fontos tudnod! Cyril Northcote Parkinson brit író és akadémikus az állami hivatalok működésének vizsgálata közben az alábbi két furcsaságot észlelte: A munka kitölti az elvégzésére szánt időt (Parkinson törvénye) Egy döntés megvitatására szánt idő, fordítottan arányos a döntés jelentőségével (a trivialitás...

Hogyan lettem háromszoros magyar bajnok?

Avagy egy pici motiváció a hétköznapokra Először is, mostantól kezdve a normális kerékvágás szerint fogok jelentkezni. Kicsit eltűntem a nyáron. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a férjemmel egy pici ház építésébe kezdtünk, és ez annyi időmet és energiámat felemésztette, hogy sajnos nem lett volna tisztességes így egy újabb csoportot indítani. Ezért ezúton...

Az optimisták nem tudnak lefogyni!

Valamikor régebben olvastam valamit, ami rávilágított a fogyókúrával kapcsolatos kudarcok egyik okára. Természetesen nem fiziológiai okokról van most szó (amiről korábban már írtam, de hamarosan újabb részletekkel jövök majd), hanem a pszichikai okokról. Sokkal nehezebb kérdés, ezért kezelni is nehezebb. Bár ezt a gondolatmenetemet már korábban máshol is...

Az egyetlen Tuti Megoldás™ a narancsbőrre

Rengeteg nő életét keseríti meg a narancsbőr. De mi is a narancsbőr? A legegyszerűbb, ha ezt egy ábrán szemléltetem. A bal oldali kép a narancsbőrös keresztmetszet, míg a jobb oldali kép mutatja a…

Egy egyszerű, de zseniális módszer, amivel garantáltan sikeresen tudod megtartani az újévi fogadalmaidat!

Itt az újév, vagyis újabb lehetőséget kaptunk, hogy gatyába rázzuk magunkat és ezúttal tényleg jól csináljuk. Ilyenkor mindenféle fogadalmakkal igyekszünk magunk számára is jelezni, hogy most új kezdet vár ránk, új lehetőséget kaptunk. Jöhet a megújulás! A minap felhívták a figyelmemet néhány érdekes statisztikai adatra az újévi fogadalmakkal kapcsolatosan. Íme...

10 hét alatt 10 kg fogyás – csodaszerek nélkül!

A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve. Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja...

Motiváció fogyáshoz

Motiváció fogyáshoz: Hogyan növeld meg jövőbeli sikerélményeid esélyeit.   Mélyen legbelül minden ember tudja, hogy ha szivárványt szeretne látni, akkor bizony el kell viselnie az esőt. Általában ezért nem tudnak az emberek szebb alakra szert tenni. Az “esőt” (jelen esetben a mozgást és az ésszerű étkezést) ugyanis nagyon nem szeretik. :-)...

Négy ok, amiért az ősz a legtökéletesebb évszak a fitnesz programod elkezdéséhez

Az emberek többnyire az újévi fogadalmak után, januárban szokták elkezdeni a fogyást és a testmozgást. Akár a fogyás, akár az izomépítés vagy az alakformálás a célod, nincs olyan, hogy éppen “alkalmatlan” időpontban kezdesz neki a munkának. Mégis, pszichológiai és biológiai értelemben is az őszi kezdés a legideálisabb. Hogy miért? Pontokba szedtem...

Mit tegyek, ha nincs időm edzeni? – 2. rész

  Az előző cikkemre reagálva, egy olvasóm, Mária eszembe juttatott egy másik jó módszert, amit még gyorsan meg szeretnék osztani veletek. A módszer Stephen Covey-tól származik, és amolyan általános érvényű hogyan állítsuk fontossági sorrendbe a tennivalóinkat gyorselemzésre szolgál. A szépsége azonban az egyszerűségében rejlik. Megpróbálom röviden leírni,...